A Comedy Central bemutatja újoncával, Porkoláb Tamással beszélgettünk, többek között a lufikutya-hajtogatásról.



Hogyan indult stand-up komédiás pályafutásod?


Évek óta noszogattak az ismerőseim, munkatársaim, hogy próbálkozzak meg a műfajjal. Sajnos csak két éve volt elég bátorságom, hogy belevágjak. Egy barátom szórakozóhelyén léptem fel először szilveszterkor. Aztán jöttek sorra a lehetőségek Keszthely környékén. Majd Tóth Szabolcsnak és Bálint Ferencnek (Szomszédnéni Produkciós Iroda) köszönhetem, hogy tudomást szereztem a Fiatal Félőrültek Fesztiváljáról. A Godot-ban több ízben eredményesen szerepeltem, és már csak kitartóan várni kellett, hogy lehetőséget kapjak továbblépni.


Milyen a bimbózó tehetségek élete? Szeretnél főállású humorista lenni?


Nagyon nehéz! Felkapott műfaj lett a stand-up comedy, és rengetegen próbálkoznak. Emiatt kevesebb a lehetőség, és bizalmatlanabbak is a rendezvényszervezők. Kezdőként szájról-szájra terjed a híre az embernek és így csurran-cseppen egy-két fellépés. A média támogatása nélkül szinte kínszenvedés havi pár lehetőséget összehalászni. Egy megvalósult álom lenne főállású humoristának lenni. Azon nagyon kevés ember közé tartozhatnék, akiknek a hobbijuk a munkájuk. Tehát ez nem kérdés, legfőbb vágyam!


Lánybúcsú vagy céges buli? Kiskocsma vagy falunap? Hol a legjobb fellépni?


Kezdőként az ember mindent elvállal. Azt hiszem, rövid pályafutásom alatt mindenben volt részem mi szem-szájnak ingere, night club-tól falunapig. De a kérdésre válaszolva: egyértelműen lánybúcsú a céges bulival szembenés kiskocsma a falunappal szemben. Szinte bárhol lehet egy jó fellépés, ahol a közönség tudja mi az a stand-up, azért jött oda, és még szereti is.


Melyik volt az eddigi legrosszabb és a legjobb élményed a fellépéseken?


Legrosszabb élményem akkor volt, amikor előre leszögeztem, hogy 16 éven felülieknek szól a műsorom, és a hangosítás elkerülhetetlen. Amikor szétlebbent a függöny, előttem ült kétszáz ember, amiből százötven 5-10 éves gyerek volt! Hangosítás nélkül próbáltam túlkiabálni a bemutatkozásom után azonnal menekülő 150 embert. Lássuk be, itt csak akkor nyerhettem volna, ha van nálam dekorlufi és tudok kiskutyát hajtogatni. Nem tudtam. A megmaradt húsz embert sikerült megnevetetnem, de azokat a gyereküket menekítő gyilkos tekintetű anyukákat soha nem felejtem el! A legjobb élmény pedig a siker, amikor átragad a jókedvem a közönségre és viszont. Vagy amikor híres humoristák ismerik el az ember tehetségét.


Hogy érezted magad a Comedy Central bemutatja forgatásán? Mit várhatunk az első műsorodtól?


Minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy életem egyik legnagyobb élménye volt. Fantasztikus a stáb. Felszabadultam, nagyon jól éreztem magam, mind a színpadon, mint a kulisszák mögött. A főcím forgatása külön élmény volt, már izgatottan várom, hogy mi sül ki belőle. Amíg élek, biztos nem felejtem el. Nagyon jól éreztem magam, ezúton is köszönöm! És hogy mit várhatunk? Öniróniát, saját élményeket és egy csipetnyi politikát.



ILYEN VOLT A COMEDY CENTRAL BEMUTATJA ADÁSFELVÉTELE


COMEDY CENTRAL BEMUTATJA: PORKOLÁB TAMÁS - november 18-án 19:55-től a Comedy Central műsorán


Copyright : Comedy Central