A Comedy Central bemutatja erdélyi duóját eltéphetetlen szálak fűzik a pálinkához, és úgy döntöttek, hogy a műsor egy másik jellegzetes – és egyben pálinka absztinens – arcának, Janklovics Péternek is megmutatják, mi a jó. Péter nem osztozott a lelkesedésükben, sőt, toxikológusért kiáltott.

„Hálás vagyok a pálinkának, mert megtanított táncolni és énekelni. Ezen kívül életem első teleportálásai is a pálinka segítségével sikerültek: az egyik pillanatban még voltam valahol, a másikban már az ágyamban ébredtem. Mivel a két esemény között az emlékeim szerint nem történt semmi, ez csak teleportálás lehetett” – mesélte a Szomszédnéni Produkciós Iroda ötven százaléka, azaz Bálint Ferenc. „Odahaza senki sem nevetteti ki magát kettő- és négy centekkel, a féldeci, de inkább a deci a divatos” – tette hozzá a Szomszédnéni másik fele, vagyis Tóth Szabolcs, majd a Pálinkafesztiválon letett egy méretesebb adag pálinkát Janklovics Péter elé, aki az erősebb szeszeket közismerten kerüli.



(Credit: Comedy Central)

„Gyerekek, én hoztam fehér köpenyt, mert itt előbb-utóbb ápolóra lesz szükség” – jelentette ki Janklovics, és magára is öltötte a – mint kiderült – női ruhadarabot. A felesek bedöntése után józansági teszteknek vetette alá a kollégáit. Egy vonalban gyaloglás, fül- és orrérintés szerepelt a műsoron, mások számára ennyi kupica után extrémsportnak tűnne, a Szomszédnéni Produkciós Iroda tagjai azonban lazán vették az akadályokat.



(Credit: Comedy Central)

„Mindketten hat éves korunkban mártottuk bele először az ujjunkat a pálinkába. Ezt a jó szokásunkat a mai napig megtartjuk. Ha a tévében szerepelünk, nincs pálinkázás, legfeljebb a műsorban beszélünk róla. Utána viszont muszáj, mert mindenki viccet akar nekünk mesélni, ezt pedig túl kell élni valahogy. Eddig egyetlen fellépés előtt csúsztam bele abba hibába, hogy elcsábultam. Teljesen szalonképes maradtam, a műsort sem mondták le, csak éppen fizikailag nem voltam ott a helyszínen” – mondta Tóth Szabolcs.



(Credit: Comedy Central)

Janklovics Péter szörnyülködött ugyan, de a Comedy Central poénvirtuózai szigorúan a saját lábukon távoztak a helyszínről. „Erdélyi kollegáimtól ma megtudtam, hogy ők pont ugyanúgy fogyasztják a pálinkát, mint mások: orálisan. A Comedy Central olyan, mint egy nagy család: Szomszédnéniék isznak, én pedig nagy testvérként ápolom őket. Hát így megy ez” – mondta Janklovics.

» A COMEDY CENTRAL BEMUTATJA SZÁMOKBAN (ÉS BETŰKBEN)

Copyright : Comedy Central