A BBC-n olvasható sztori annyira hihetetlenül bizarr és kínos, hogy inkább nem is fűzünk hozzá semmit, csak leírjuk hű krónikásként az eseményeket...

Szóval Liam Smith húzogat lányokat jobbra és balra a Tinderen, míg végül összejön egy tornászlánnyal. Javában megy az első randi, átrágják magukat egy csirke-kosáron, lecsúszik pár sör is, majd irány a srác lakása egy laza borozgatásra.

Eddig minden idilli, a randik standardjai szerint. A bonyodalom ott jött, hogy a leányzóra rájött a szükség és elment kakilni egyet a srác wc-jére. Ez is rendben ment, a bonyodalom viszont már ott leskelődött a sarkon! A lány ugyanis nem tudta lehúzni a székletét! Megrettenve attól, hogy milyen következményei lesznek ennek, megragadta az ürüléket és kihajította a felső ablakon. Ezen az ablakon:


Amit viszont nem sejtett még, hogy az egyébként nem nyitható ablak mögött még egy nyithatatlan ablak volt, szóval a kaki ott mosolygott a senki földjén, elérhetetlen helyen.

A lány ekkor már külső segítséghez folyamodott, bevallotta a tettét a srácnak, aki nevetett egy jót és elindult kalapácsot keresni. Igen ám, de a lány addig megpróbálta menteni a helyetet és bemászott a két konokul zárt ablak közé! És persze be is szorult:


A srác itt már feladta és hívta a tűzoltókat, akik ki is szabadították a lányt. A sztori amúgy jó véget ért: Liam pénzgyűjtést szervezett az interneten a kitörött ablakai miatt keletkezett kár enyhítésére, és a vicces képek miatt 1200 fontot gyűjtött össze. Ebből egyrészt a tűzoltókat, másrészt a fejlődő országok wc-programját támogatják majd. A lánnyal azóta túl vannak egy második, kakimentes randin is!

Copyright : Viacom