Eltelt lassan három év is azóta, hogy az Így jártam anyátokkal című sorozat véget ért. A széria 9 évadot élt meg és 208 epizódot forgattak le, ami egy elég szép szám egy televíziós sorozatnál! A 20th Century Fox nemrég azt is elmondta, hogy küszöbön van egy lehetséges folytatás, ami spinoff sorozatként foglalkozna az egyes szereplők életével. De mi történt a szereplőkkel azóta?

Alyson Hannigan (Lily)


Alyson már eleve nagy sztárként lépett a sorozatba, a Buffy, a vámpírok réme és az Amerikai pite filmek megalapozták a hírnevét. Azóta viszonylag keveset lehet hallani róla, mivel kislánya is született, szóval most nem színésznőként, hanem anyukaként áll helyt!

Josh Radnor (Ted)


Tulajdonképpen ő volt a sorozat főszereplője, aki viszonylag ismeretlen volt, mikor 2005-ben megkapta a szerepet. Azóta főképp az indie filmek elkészítésében találta meg a neki fekvő időtöltést, a Happythankyoumoreplease volt az első rendezése, aztán a 2012-es Liberal Arts-ot rendezte és a főszereplő is ő volt, most pedig a The Leaves című sci-fin dolgozik.

Cristin Milioti (Tracy)


Bár ő csak a széria utolsó évadában szerepelt, Milioti a színpadon szerzett nevet magának, például a Once című folk musicalben lépett fel a Broadwayen. A Wall street farkasában bukkant fel, valamint a Fargo második évadában.

Jason Segel (Marshall)


Segel a show vége óta nem sok filmben szerepelt, de előtte és utána annál többen: köszönhetően Judd Apatov és Paul Rudd barátságának, a Muppet show, a Forgetting Sarah Marshall, az I Love You Man és a Sex Tape is a komikusi karrierjét építették.

Cobie Smulders (Robin)


Az Így jártam anyátokkal volt Colbie egyik legelső szerepe, és azóta a karrierje nagyon pörög. Megkapta a Marvel tévésorozatban (Agents of SHIELD) az egyik ügynök szerepét, amivel a Bosszúállók sorozat fontos  része lett. Azóta a Jack Reacher második részében is feltűnt Tom Cruise oldalán.

Neil Patrick Harris (Barney)


Harrisnek sikerült az, amiben annyian belebuktak már a színészek közül: a sorozat segítségével újra feltalálta magát, és sikerült a gyerekszínész karakteréből kitörnie a felnőtt szerep segítségével. A Gone Girl, a Hupikék törpikék és a Netfilx sorozata, A balszerencse áradása mind a széria sikerének köszönhető. A Time magazin top 100-as listájában végzett a legbefolyásosabb emberek között.

Copyright : Viacom